Miért fontos a jó véralvadás?

Kellemetlen dolog egy-egy sérülés és az ezzel járó vérzés is, de szerencsére a szervezet gondoskodik arról, hogy ezek rövid időn belül elálljanak. Miért alvad meg a vér, ami eredetileg folyékony? És mikor okozhat ez bajt?
29/10/2021
by Pilling Róbert

Tudtad, hogy az érhálózatban keringő vér is egyfajta kötőszövet, amelynek sejtes elemei a fehérvérsejtek és a vérlemezkék, valamint a vörös csontvelőből származó vörösvérsejtek? És hogy folyékonnyá a sejtközötti állomány, a vérplazma teszi? Ez az anyag egy sárgás színű folyadék, 93 százaléka víz, de mellette tartalmaz ionokat, szerves anyagokat, köztük glükóz, karbamidot, aminosavat és fehérjét.

A vér sejtes elemeinek más-más feladata van, a vörösvérsejtekben lévő hemoglobin például az oxigén megkötéséért és szállításáért felel, míg a fehérvérsejtek az immunrendszerhez tartoznak. A vérlemezkék apró, sejtmag nélküli elemek, borzasztóan sok van belőlük: a vér köbmilliliterenként 150-300 ezer ilyet tartalmaz. Ezeknek a véralvadásban van szerepük oly módon, hogy sérüléskor kitapadnak az egyenetlenné vált érfalra, majd olyan anyag szabadul fel belőlük, ami egyrészt beindítja a véralvadás folyamatát, másrészt kiváltja a sérült érfal összehúzódását. Emiatt áll el a vérzés egy idő után magától. 

Abból adódóan, hogy a vérlemezkék kulcselemei a véralvadásnak, gondot okoz az is, ha túl kevés, és az is, ha túl sok van belőlük. Előbbinél a vér az átlagosnál hosszabb idő alatt alvad meg, míg utóbbinál a véralvadási hajlam lesz fokozott. Ez azért gond, mert ilyenkor az erek falára sérülés nélkül is kitapadhatnak a vérrögök, majd leválva érelzáródást okozhatnak. A vér alvadékonyságát a magas vérlemezkeszám mellett fokozza a dohányzás, a fogamzásgátlók szedése, vagy éppen az olyan örökletes génhiba, mint a Leiden-mutáció. Vannak olyan speciális gyulladásos folyamatok is, amelyek véralvadási zavarokat idézhetnek elő, de okozhat ilyen problémát az immunrendszer rendellenes működése is.

Növeli a vérrögképződés rizikóját az is, ha valakinek érelmeszesedése van, vagy magas a vérnyomása (utóbbi a feszítő hatás miatt károsítja az ereket). Ilyenkor a gond az, hogy az egyenetlenné vált érfalra könnyen kitapadhatnak a vér alakos elemei, köztük a véralvadást előidéző vérlemezkék. Látszik tehát, hogy az erek épségének megőrzése kulcskérdés.

Ereid érdekében fontos, hogy figyelj az életmódodra, illetve arra, hogy esetleges betegségeidet – például a hipertóniát – kezeld. Emellett vannak olyan természetes anyagok is, amelyek képesek lehetnek támogatni az érfalak egészségének megőrzését, segíthetnek a normális véralvadási folyamatok fenntartásában. Ilyen például a kakaóbab, amelynek kivonata segít megőrizni az érfalak épségét, ezzel is támogatva a normális véráramlást. Hasznos anyag a szőlőmagkivonat és a gyömbér is, amelyek szintén hozzájárulhatnak a szív és az érrendszer egészségnek megtartásához. 

Loading..