Szakértelem. Tudomány. Minőség.
"A 101 termékcsalád kifejlesztésénél magasra tettük a lécet: a kompromisszummentes minőség volt a legfontosabb szempont a munka során. A termékeket úgy terveztük, hogy komplex összetételük révén megfeleljenek a fogyasztói elvárásoknak, kedvező hatásuk mellett pedig biztonságosak is legyenek. Az összetevők körét tudományosan vizsgált komponensek közül válogattuk oly módon, hogy hatásuk kiegészítse egymást. Dózisukat úgy határoztuk meg, hogy kedvező hatásaik kialakulhassanak. És ami szintén nagyon lényeges: a vitaminok, növényi kivonatok, ásványi anyagok és egyéb összetevők minőségét gondosan ellenőriztük, hogy a végeredmény a fogyasztók egészségégét szolgálja. A Te egészségedet!" -
Dr. Csupor Dezső Phd., termékfejlesztő
Bemutatkozik a szakmai stábunk
Dr. Csupor Dezső Phd.
Pályafutása során több könyvet és közel kétszáz tudományos folyóiratcikket jegyez. A Szegedi Tudományegyetemen gyógyszerész- és orvostanhallgatókat oktat, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztályának elnöke. Munkáját több díjjal és ösztöndíjjal ismerték el.
Dr. Ládi Szabolcs
Szakterülete a peptidek, az anti-aging, és az alternatív orvoslás. Doktori fokozatot a Debreceni Egyetem Orvostudományi Karán szerzett, de pályafutása során az Arizonai Egyetemen, valamint a Szentpétervári Bioregulációs és Gerontológiai Kutatóintézet kurzusain is oklevelet szerzett, továbbá tagja az American Academy of Anti-Age Medicine szervezetnek.
Dr. Fekete Bálint András
Klinikai genetikusként egyik legfontosabb érdeklődési területe a prevenció, illetve az anti-aging vagy újabb szóval longevity. Véleménye szerint a genetika legfontosabb kutatási területe napjainkban az öregedés kutatása és hatalmas előrelépések várhatóak ezen a területen a következő években. Hisz benne, hogy fontos hogy a lehető legtöbb emberhez jussanak el az ezzel kapcsolatos új információk és az emberek minél inkább kezükbe vehessék saját egészségük alakítását. A személyre szabott medicina és az öregedés lassítása, káros hatásainak csökkentése, kiküszöbölése forradalmasítani fogja az orvostudományt.
Kenyeres Sándor
A művészet, a kultúra és a tudományok jelentős támogatója. A longevity témakör elkötelezettje. Szakmai érdeklődési területe a térségfejlesztés, és az életminőséget, környezeti minőség javítását szolgáló projektek. A Corvinus Egyetem vendégprofesszora, mint a térségfejlesztési szakterület előadója. Az ő nevéhez fűződik a Mammut bevásárlókomplexum megvalósítása, az EC Cup Foundation, valamint a Talentis Program, és a közép-európai Szilícium-völgy projekt megalapítása.
28 féle prémium minőségű összetevő, 5 egyedülállóan komplex termékben
Filozófiánk, hogy kisszámú, de gondosan válogatott termékpalettára összpontosítunk, amiket a tudomány legfrissebb állása szerint, egyedi receptúrák alapján állítunk össze. Kizárólag olyan hatóanyagokat fejlesztünk, amik a hosszú élet támogatása szempontjából elengedhetetlen tápanyagokat tartalmaznak. Portfóliónkban található készítményeink hosszan tartó segítséget nyújtanak a normál immunrendszer (Immunoptim with Pure Beta Glucan), az agy és mentális képességek (Focus & Energy Formula), a szív és keringési rendszer (Healthy Circulation), az anyagcsere (Metabolic Update) működésére, valamint a külső megjelenésünk támogatására (Collagen/Hyaluronic Complex with MSM+).
Készítményeinkben található aktív összetevők listája
Béta-glükán
A béta-glükánok glükózegységekből felépülő, egyes baktériumokban, gombákban és a növények sejtfalában megtalálhatók poliszacharidok. Legáltalánosabb forrásuk a sörélesztőként ismert egysejtű gomba (Saccharomyces cerevisiae) sejtfala, de a gabonakorpa (például a zab- és árpakorpa) és egyes tengerifűfélék, valamint az algák is tartalmaznak béta-glükánt.
Probiotikum
A probiotikumok olyan élő mikroorganizmusokat tartalmazó készítmények, amelyek megfelelő mennyiségben adva pozitív élettani hatásokat fejtenek ki a szervezetben. A szervezetünkkel szimbiózisban élő mikroorganizmusok döntően a vastagbél területén, kb. 2-3 kilogrammnak megfelelő mennyiségben, több 100 milliárdos élő sejtszámban járulnak hozzá a szervezet biológiai egyensúlyának fenntartásához.
Bodza
A bodza közismert gyógynövény, amelynek virágát régóta fogyasztják teaként. Termése elsősorban élelmiszerként (lekvár, szörp) közismert, de az elmúlt évek kutatási eredményei rámutattak légúti fertőzések kezelésében betöltött hatására.
Szelén
A szelén az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen nyomelem, amely számos enzim aktivitásához szükséges, de mindezen túl az immunműködés fenntartásában is fontos szerepe van. A szelén az ún. szelenoprotein fehérjék alkotórésze, amelyek a szervezet fontos antioxidánsai.
Cink
A cink – a vas után – a második legfontosabb esszenciális ásványi anyag. Az élő szervezetben kb. 2 g mennyiségben raktározódik. Az étrend-kiegészítőkben a cink szerves és szervetlen kötésben is megtalálható. Szerves formában jobban hasznosul a szervezetben és a gyomorbántalmak is elkerülhetők.
D-vitamin
A D-vitamin szteroid szerkezetű, a vitaminhatáson kívül szerteágazó biológiai hatásokat kifejtő vegyületek csoportja. Az emberi szervezet szempontjából a legjelentősebb a D3- és a D2-vitamin (kolekalciferol, ergokalciferol). A D-vitamin immunrendszerre kifejtett hatása – azon túl, hogy szükséges a normál működéshez – nagyon sokrétű. Több klinikai vizsgálat szerint a D-vitamin-pótlás lerövidíti a megfázásos betegségek és az influenzás megbetegedés időtartamát.
C-vitamin
A C-vitamin elengedhetetlenül fontos az emberi szervezet egészséges működéséhez. Számos biokémiai folyamat és átalakulás lejátszódásához nélkülözhetetlen (erős redukálószerként részt vesz az oxidációs folyamatokban), és kiemelkedő szerepe van az immunrendszer megfelelő működésében. Az aszkorbinsav jó antioxidáns, ezen tulajdonsága révén a termék további összetevőit is védi az oxidációtól. C-vitaminnak számos egészségre vonatkozó állítását pozitívan bírálta el az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA). Ezek szerint hozzájárul az immunrendszer normal működéséhez hozzájárul a fáradtság csökentéséhez.
Bakopa
A kislevelű bakopa Ázsiában őshonos, de a világ más részein, így Európában is élő kúszónövény, az ajúrvédikus gyógyászat fontos gyógynövénye. A bakopát elsősorban szellemi teljesítményt fokozó hatása miatt alkalmazzák, de az ajúrvédikus gyógyászatban számos más felhasználása is ismert.
Citromfű
Az orvosi citromfű kellemes, citromra emlékeztető illatú növény. Júniustól virágzik. Bimbós állapotban gyűjtik be, a gyógyászatban levelét vagy föld feletti részét használják. A citromfű nyugtató, depresszióellenes és idegsejteket védő hatását különféle kísérletekben igazolták.
Rozmaring
A rozmaring a Földközi-tenger medencéjében őshonos, évelő, örökzöld félcserje. A kozmetikai és az élelmiszeriparban jó antioxidáns tulajdonsága miatt tartósítószerként alkalmazzák, de egyéb előnyös farmakológiai hatásokkal is rendelkezik.
Ginkgo biloba
A Ginkgo biloba (páfrányfenyő) Kelet-Kínából származó, napjainkban világszerte elterjedt gyógy- és dísznövény. Gyógyászati célra a leveleit használják.
Rózsagyökér
Az rózsagyökér (másnéven illatos varjúháj. latin nevén Rhodiola rosea) Európa és Ázsia magashegységeiben honos, kis termetű, évelő növény, amelynek a gyökerét hasznosítják a gyógyászatban. Napjainkban fizikai-szellemi teljesítőképesség növelésére, a fáradtságérzet leküzdésére, mérsékelt depresszió tüneteinek enyhítésére használják.
Zöld tea
A tea Ázsiában honos, örökzöld cserje. A teacserje levele legnagyobb mennyiségben fekete vagy zöld teaként kerül forgalomba.
Kollagén
A kollagén a szervezetben nagy mennyiségben előforduló fehérje, amely fontos szerepet játszik a sejtek közötti tér, az extracelluláris mátrix felépítésében, a csontok rugalmasságában, a porcszövet felépítésében, valamint a bőr és kötőszövetek rugalmasságában, hidratáltságában. Mennyisége, hidratáltsága az életkor előrehaladtával csökken.
Hialuronsav
A hialuronsav növeli a bőr hidratáltságát és javítja a száraz bőrű betegek kezelési eredményeit. A felszívódott hialuronsav hozzájárul a szervezet saját hialuronsav szintéziséhez és elősegíti a sejtproliferációt a fibroblasztokban, hidratálja a bőrt, és várhatóan javítja a száraz bőrtől szenvedők életminőségét.
MSM
Az MSM egy kénalapú vegyület, amely hozzájárul a fehérje-fehérje kapcsolatok stabilizálásához és szinergizálásához, és csökkenti a gyulladásos mediátorokat. A kén elengedhetetlen a glutation képződéséhez, ami az emberekben előforduló legfontosabb természetes antioxidáns molekula. A kutatások az MSM-et hasznosnak találták a bőr és a nyálkahártya hidratációja, rugalmassága, faggyúszekréciója, ráncképződése, tonizáltsága és pigmentációja szempontjából.
Metionin/cisztein
A cisztein és a metionin kén tartalmú aminosavak, prekurzorai a hajban nagy mennyiségben található fehérjének, a keratinnak.
Réz
A réz hozzájárul a sejtalkotók oxidatív károsodással szembeni védelméhez; hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez; hozzájárul a kötőszövetek normál állapotának fenntartásához; hozzájárul a bőr és a haj normál pigmentációjának fenntartásához.
B-vitamin komplex
A riboflavin (B2-vitamin) hozzájárul a bőr normál állapotának fenntartásához; hozzájárul a nyálkahártyák normál állapotának fenntartásához; hozzájárul a sejtalkotók oxidatív károsodással szembeni védelméhez. A B6-vitamin hozzájárul a normál fehérje- és glikogén-anyagcseréhez.
Ötlevelű ginzeng
A Gynostemma pentaphyllum (ötlevelű ginzeng) lágyszárú, kétlaki kúszónövény. Dél- és Kelet-Ázsiában széles körben elterjedt. Neve az általában ötös csoportosulásban álló, fogazott szélű levelekre utal. Gyógyászati célra a növény föld feletti részeit, döntően a leveleit használják. Őshonos területein alkalmazásához tradicionálisan a fiatalságot és a hosszú életet biztosító hatást kötik, hazánkban elsősorban vércukorszint- és testsúlycsökkentés céljára alkalmazzák.
Fokhagyma
A fokhagyma széles körben ismert, az ókor óta alkalmazott fűszer; napjainkban a legnépszerűbb gyógynövények közé tartozik. Föld alatti részét (gumóját) gyógyászati és táplálkozási céllal egyaránt használják. A feldolgozott termékek a szárított (gyakran fagyasztva szárított) gumót porított formában vagy a fokhagyma olajos kivonatát, ritkábban illóolaját tartalmazzák. A fokhagyma szív-érrendszeri hatásai közül az érelmeszesedés lassítását, valamint a koleszterinszintet és a vérnyomást csökkentő hatását megfelelő humán bizonyítékok (véletlen besorolásos, kontrollos klinikai vizsgálatok) támasztják alá.
Olajfalevél
Az olajfa Kis-Ázsia és Szíria őshonos gyümölcsfája, amely ma az egész Földközi-tenger térségében termesztett, kultikus és iparilag is jelentős növény. Levelét a hagyományos gyógyászatban vérnyomáscsökkentésre, vizelet- és epehajtásra használták. A modern gyógyászatban levelét alkalmazzák, illetve az olajbogyóból hideg préseléssel kinyert olajat gyógyszerkészítmények oldószereként, krémek komponenseként hasznosítják.
Króm
A króm a vércukorszint-szabályozás zavarainak mérséklésében, a normál vércukorszint fenntartásában fontos nyomelem. A fokozott fizikai aktivitással együtt járó megnövekedett krómigény biztosítása céljából a sportolók célzottan fogyasztják.
Gyömbér
A gyömbér ázsiai eredetű évelő növény, amelynek jellegzetesen aromás illatú, fűszeres, csípős-égető ízű, sárgás színű gyöktörzsét (rizómáját) gyógy- és fűszernövényként egyaránt felhasználják. Kínában évezredek óta alkalmazzák elsősorban emésztési panaszok kezelésére, gyógyítására. Napjainkban hányinger megelőzésére és enyhítésére alkalmazzák, de enyhe gyomor- és bélpanaszok (pl. felfúvódás) kezelésére és ilyen jellegű fájdalmak mérséklésére is felhasználják. Markáns gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik, ami előnyös azoknál a betegeknél, akiknél a metabolikus szindróma miatt krónikus, szubklinikai gyulladásos folyamatok játszódhatnak le.
Rezveratrol
A rezveratrol egy természetes antioxidáns vegyület, amely több étrendi növényben megtalálható. Legismertebb forrása a kékszőlők héja, de a faeperben, a málnában, az áfonyábanis is jelentősebbmennyiségben előfordul. A legnagyobb rezveratroltartalmú gyógynövény az ártéri japánkeserűfű (Fallopia japonica).
Szőlőmag
A szőlőmag telítetlen zsírsavakban és proantocianidinekben gazdag. Emellett tartalmaz flavonolokat is, amelyek a proantocianidinek építőelemeinek tekinthetőek. Utóbbi vegyületek igazolt gyulladáscsökkentő hatása van, mindenez túl (a mag egyéb vegyületeivel együtt) antioxidáns hatásuk is jelentős. A szőlőmag érvédő hatása részben a normál koleszterinszint fenntartásán keresztül érvényesül.
Kakaó flavonolok
A flavonolok bizonyos növényekben, így a kakaóbabban, a zöld teában és a szőlőmagban előforduló polifenolos vegyületek. A flavonolok polimer (proanticianidin) formában és szabad flavonolként is számos kedvező egészségi hatással rendelkeznek.
K-vitamin
A vitamin a vérplazma számos, véralvadásban szerepet játszó fehérjéjének szintéziséhez szükséges, hiányában alvadási zavarok, vérzés alakul ki. Ugyanakkor a K-vitaminnak a prokoaguláns hatású protein C és protein S képződésében is szerepe van, így antitrombotikus hatással is rendelkezik.A K-vitamint tartalmazó étrend-kiegészítőkön a következő, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal (EFSA) által elfogadott egészségre vonatkozó állítás használható fel a fogyasztók tájékoztatása érdekében: a K-vitamin hozzájárul a normál véralvadáshoz.
Legfrissebb kutatásokkal a legjobb formulákért
Magas tisztaságú termékeinket a longevity témakör aktuális kutatási trendjei alapján fejleszti professzorokból, tudósokból és orvosokból álló szakmai csapatunk. Készítményeink mindegyike olyan természetes összetevőket (gyógynövénykivonatok, ásványi anyagok, vitaminok) tartalmaznak, melyek egymás hatását felerősítve, komplex hatóanyagokkal járulnak hozzá egészségünk hosszútávú megőrzéséhez.
Az alapító
A 101-et Kenyeres Sándor üzletember alapította, aki az egészségügyi terület mellett számos egyéb üzletágban vezet sikeres vállalkozásokat. Az üzleti szférában betöltött szerepe mellett akadémiai háttérrel is rendelkezik. Szakterülete a térségfejlesztés, a témában a Budapesti Corvinus Egyetem vendégprofesszoraként tart előadásokat. Sándor az egészséges életmód elkötelezettje, de a Covid19 fertőzés 71 éves korában őt is utolérte. A betegségből ugyan felgyógyult, de az ezt követő poszt-Covid szindróma enyhítésére tett kísérletei hatástalannak bizonyultak. Ezért úgy döntött, ő maga hoz létre egy étrend-kiegészítő családot, ami hozzájárul a longevity, vagyis a hosszú élet támogatásához. A 101-et a tőle megszokott szakértelemmel és innovatív megközelítéssel alapította meg: maga köré gyűjtötte az ország legkiválóbb professzorait, majd beszerezte a legjobb minőségű alapanyagokat, melyekből egyedi hatóanyagú termékeket készített.
RENDKÍVÜLI MINŐSÉG
Márkázott, ezáltal visszakövethető forrásból származó összetevőkkel dolgozunk, melyek hatékonysága laboratóriumi vizsgálatokkal is alá vannak támasztva, így hatóanyagaink jobb felszívódás mellett bizonyítottan teszik a dolgukat. Ezen összetevőink hatékonyságát az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal (EFSA) is igazolja.
SZEMLÉLETVÁLTÁS AZ EGÉSZSÉGMEGŐRZÉSBEN
A legtöbb anti-aging cég az öregedést esztétikai oldalról közelíti meg. Mi a 101-nél azonban a probléma gyökerére kínálunk megoldást. Készítményeink belülről nyújtanak támogatást a szervezetnek, így biztosítva fiatalos megjelenést és hosszantartó, minőségi életet.